Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

League Against Conscription

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Aktualitások
Aktualitások

Súlyos politikai, szakmai és kommunikációs hiba: halasztást szenved a sorkatonaság felszámolása

E-mail Nyomtatás PDF

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának közleménye, 2003-09-10

Tavasszal nagy nyilvánosságot kaptak azok a tervek, amelyek szerint 2004 végén az utolsó sorkatona is leszerel. Ezért megdöbbenéssel és mélységes csalódottsággal értesültünk arról, hogy a ”29/2003. (VIII. 27.) HM rendelet a 2004. évi, illetve a 2005. év első félévi sorállományváltás és sorozás végrehajtásának rendjéről” szóló rendelet szerint még 2005-ben is lesz bevonulás.

Ez a csúszás keserű csalódottságot fog okozni az érintett fiatalok körében, és könnyen lehet, hogy ennek a csalódottságnak a kisugárzó hatása a kormánypártok népszerűségére is negatív hatással lesz. Így lehet egy eredetileg népszerű intézkedésnek a közvéleményre gyakorolt pozitív hatását csökkenteni illetve semlegesíteni.

Nyilván örülnek a halasztásnak azok a politikai erők, amelyek ideológiai érvek alapján ragaszkodnának a kötelező katonai szolgálat elavult intézményéhez. A halasztás jól jön azoknak az érdekcsoportoknak is, amelyek a sorkatonaság felszámolásának ürügyén a honvédelmi költségek növelését szorgalmazzák.

Véleményünk szerint ez a csúszás súlyos politikai, kommunikációs és szakmai hiba. Már korábban többször rámutattunk - más szakemberek publikációival egybecsengően -, hogy a kényszer megszüntetéséhez jelentős idő és pénz nem szükséges, az önkéntességre való áttérés halogatásának nincsenek ésszerű indokai. Az áttérés meggyorsítására irányuló javaslatokat már többször eljuttattuk az illetékesekhez.

Elégedetlenek vagyunk a HM és a HEL közti kapcsolattal. Tagjainktól továbbított kérdéseinkre választ nem kaptunk, nem vehettünk részt a döntést előkészítő megbeszéléseken, hiányzik a rendszeres információcsere. Erről a rendeletről is egy internetes fórumból értesültünk. Pedig a civil szférának állítólag szerepet szántak a Védelmi Felülvizsgálatban, illetve a döntés-előkészítésben.

Ha a HEL-nek alkalma lett volna véleményét előzetesen kifejteni, még időben felhívtuk volna a figyelmet a csúszás káros politikai és katonai kihatásaira.

Magyarország az önkéntes haderőre való áttérésben már a volt szocialista országok között sem lehet első: Szlovéniában már nem soroznak!

Farkas Henrik ügyvezető

Vida István ügyvivő


A nyilatkozatban idézett HM rendelet:
http://www.complex.hu/fontoszip/fontos540.zip
A 29/2003. (VIII. 27.) HM rendelet meghatározza  a 2004. évi, illetve a 2005. év első félévi sorállományváltás és sorozás végrehajtásának rendjét. A rendelet pontosan meghatározza a behívások és leszerelések dátumait.
29/2003. (VIII. 27.) HM rendelet
a 2004. évi, illetve a 2005. év első félévi sorállományváltás és sorozás végrehajtásának rendjéről
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 41. §-a (2) bekezdésének e) pontjában, 96. §-ának (6) bekezdésében és 100. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a hadkötelezettség alapján besorozottak 2004. évi, illetve 2005. év első félévi sorállományváltására és a sorozás végrehajtására a következőket rendelem el:
1. § A Magyar Honvédség katonai szervezeteinél 2004. évben, illetve 2005. év első félévében a sorkötelesek behívását és a sorállomány leszerelését a következő időpontokban kell végrehajtani:
a) behívás:
1. 2004-ben
- május 11-12.
- július 13.
- szeptember 7-8.
- november 9.
2. 2005-ben
- január 11-12.
b) leszerelés:
1. 2004-ben
- május 5.
- július 7.
- szeptember 1.
- november 3.
2. 2005-ben
- január 5.
- március 2.
- május 4.
- június 29.
2. § (1) Az első fokú sorozásokat a következő időpontokban kell végrehajtani:
- 2004. március 1.-április 30.
- 2004. szeptember 1.-október 29.
(2) A másodfokú sorozásokat a következő időpontokban kell végrehajtani:
- 2004. június 1.-július 16.
- 2004. december 1.-2005. január 14.
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és 2005. július 31-én a hatályát veszti.


A nyilatkozat visszhangja a sajtóban

 

ma.hu
Súlyos hiba, hogy 2005-ben is lesz bevonulás - 2006-tól már csak egy kiképzőközpont lesz
http://ma.hu/page/cikk/aa/0/56056/1

Népszabadság Hazai hírek - Röviden NSZ • 2003. szeptember 11
Csúszik az utolsó leszerelés

 

A védelmi felülvizsgálat eredményéről

E-mail Nyomtatás PDF
HEL közlemény 2003-08-05

Befejeződött a védelmi felülvizsgálat első szakasza, és sajtóhírek szerint augusztus 6-án a kormány tárgyalja a haderőreform koncepcióját.

A HEL örül annak, hogy az utolsó sorkatona behívásának ideje ismét előbbre jött, a jelen tervezet szerint 2004-ben az utolsó sorkatona is leszerel.

A HEL javasolja, hogy már most tűzzenek ki legvégső határidőt az utolsó sorozásra, és rögzítsék a szelekció szempontjait. A további bizonytalanság csökkentésére hozzák nyilvánosságra, mely csoportokat nem fenyeget már a behívás.

A HEL fenntartja korábbi javaslatait (sorkatonai illetmény felemelése, szerződéses feltételek könnyítése), amelyek az önkéntességre való gyors, zökkenőmentes és méltányos áttérést szorgalmazták. Ismételten javasoljuk: a szerződésesektől ne követeljenek előzetes sorkatonai szolgálatot, hiszen rövidesen már az sem lehet sorkatona, aki szeretne!

Farkas Henrik ügyvezető

 

Aggasztó jelek

E-mail Nyomtatás PDF

HEL közlemény, 2003-06-25

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligára aggodalomra okot adó jelekre hívja fel a figyelmet. Aggasztó lenne Simicskó Istvánnak, a kényszersorozás egyik legmarkánsabb képviselőjének, a kötelező nemzetőrség fő szorgalmazójának a visszakerülése az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságába. Simicskó úr eddigi ténykedése alapján sajnos azt kell feltételeznünk, hogy igyekszik majd késleltetni, akadályozni a kényszersorozás megszüntetését célzó törvényhozási lépéseket.

Másik aggasztó jelnek tartjuk Szenes Zoltán nyilatkozatának egy mondatát . A vezérkari főnök nemrégiben azt nyilatkozta, hogy bár a NATO körökben támogatják a magyar haderőreform célkitűzéseit, de "túl gyorsnak tartják az önkéntes haderőre való áttérést." Ez a kitétel igen vésztjóslóan hangzik és nehezen érthető, tudva azt, hogy maga George Robertson főtitkár többször sürgette az önkéntes haderőre való áttérést. A mai politikai helyzetben azt a sejtést sem tudjuk kizárni, hogy a reformot fékezni, késleltetni akaró belső erők kerestek külföldön támogatást, érveiket visszhangozó külföldi fórumokat.

Az is aggodalomra ad okot, hogy a gazdasági nehézségek, a megszorítások arra csábíthatnak egyeseket, hogy erre való hivatkozással késleltessék a haderőreformot. Pedig a gazdasági nehézségek is azt indokolnák, hogy a takarékoskodás az ésszerűtlen, pazarló sorkatonaság felszámolásának gyorsításával járjon együtt! Katona tagjaink, szimpatizánsaink szerint a rendszerváltás óta a folytonos és sikertelen reformokra többszázmilliárd forint elment anélkül, hogy a reformok az önkéntes haderőre való áttérést optimálisan segítették volna. Egyetlen példa a pazarlásra: 2001-ben a sorozás bebetonozása érdekében létrehozták a Hadkiegészítő - és Kiképző Parancsnokságot (HKP), amit most igen helyesen felszámolnak. Ám mind a HKP létrehozása, mind a megszüntetése forintmilliárdokat igényelt illetve igényel. Abból a pénzből, amelyet az ehhez hasonló pazarló intézkedések, sikertelen reformok felemésztettek, már létrejöhetett volna az önkéntes haderő. Kérjük a politikusokat, hogy az elhibázott, pazarló lépések miatt ne a fiatalok még besorozható kisebbségét büntessék, és mielőbb építsék le az elavult, pénzfecsérlő sorkatonaságot!

Végül ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem kielégítő a kapcsolat a honvédelmi kormányzat és a haderőreform sürgetésében legaktívabb civil mozgalom, a HEL között.

Farkas Henrik, Szűcs Mihály ügyvezetők

Bródy János, Vida István ügyvivők

 

A HEL sürgeti az intenzívebb kapcsolatot a honvédelmi vezetéssel

E-mail Nyomtatás PDF

HEL-közlemény - 2003. 05. 13.

A HEL üdvözli, hogy a kényszersorozás még jóval a ciklus vége előtt megszűnik. Egy hónappal ezelőtt Medgyessy Péter miniszterelnök is megerősítette ezt. A miniszterelnöknek írt levelünkben felhívtuk a figyelmet a civil szférából érkező javaslatokra.

A HEL elismerését fejezi ki a HM-nek a kényszersorozás megszüntetése irányába mutató, nyilván sok buktatóval, nehézséggel járó munkája iránt. Most, hogy a honvédelmi illetékesek már egyértelműen leszögezték: 2005-ben már nem fognak sorkatonát behívni, ismételten felhívjuk a figyelmet az átmeneti időre vonatkozó azon javaslatokra, amelyek a kényszer mielőbbi megszüntetését célozzák.

Ezek:

  1. Az átmeneti időben kapjanak a sorkatonák minimálbért. Egyrészt ez morális alapon járna is nekik, másrészt, ha megkapnák, akkor lehetséges, hogy még válogatni is lehetne az önkéntes bevonulást vállaló sorkatonák közül.
  2. Tegyék lehetővé a sorkatonák ellátó-szolgáltató munkáját kiváltó önkéntes szerződésesek alkalmazását a sorkatonáktól megkövetelt alkalmassági feltételek mellett.
  3. A szerződéses férfi katonáktól ne követeljék meg a sorkatonai szolgálat előzetes részbeni letöltését. Ez az előkövetelmény nemi alapon történő megengedhetetlen diszkrimináció. Ezt az előkövetelményt legkésőbb két éven belül úgyis el kell törölni, hiszen nem lesz sorkatonaság. Az előkövetelmény sürgős eltörlése elősegítené az önkéntességi elv alkalmazásának előrehozását, továbbá, így el lehetne kerülni a sorkatonaság hibás, torz szemléletéből következő fogyatékosságoknak a profi seregben való terjedését.

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy ismét kilátásba helyezték a sorozások szigorítását, szankciókkal fenyegetve a renitenseket. Szerintünk a sorozási szigor helyett inkább az önkéntességen alapuló elképzeléseket, javaslatokat kellene komolyabban venni. Emlékeztetünk arra, hogy az előző kormány által 2002 elején bevezetett sorozási szigorítások sem érték el kitűzött céljukat, de fokozták az elégedetlenséget, méltatlankodást az érintett fiatalok körében.

A HEL egy új web-lapot indított

http://www.c3.hu/%7Efarkashe/hel/tagok.html

a tagoktól jövő információk, kérdések céljára. E kérdéseket eljuttatjuk a HM-hez és a válaszokat is közöljük. A HEL a honvédelmi miniszterhez fordul, sürgetve a civil mozgalom és a honvédelmi vezetés közötti kapcsolat elmélyítését, intenzívebbé tételét.

Farkas Henrik, Szűcs Mihály ügyvezetők

Vida István ügyvivő

************

Melléklet: a tagoktól származó kérdések, információk

  1. Igaz, hogy Tapolcán hetente egyszer van melegvíz?
  2. A B kategóriásokat is behívják, ha nincs elegendő számú A kategóriás?
  3. Hány sorkatona halt meg az idén? Hol? Mi volt a halál oka?
  4. A fiam tanulmányi célú szolgálathalasztási kérvényét vittem be a hadkieg.-re (Hajdú-Bihar megye). Személyes tapasztalataim kedvezőek: korrekt, segítőkész volt a hozzáállás. Éreztették: ilyenkor az engedélyezés a természetes. Ismerőseimtől hallottam, hogy ugyanott a sorozáson is érezhető volt a megváltozott hangulat: korrekt, barátságos volt a légkör, bár sokat kellett várniuk.
  5. Milyen szankcióra számíthat az az állampolgár, aki igazolatlanul nem jelenik meg a sorozáson?
  6. Főiskolát végeztem, most vettek fel egyetemre esti tagozatra. Kaphatok-e halasztást?
  7. Hogyan lehet kapcsolatba kerülni a HM által létrehozott Civil Szakértői Bizottsággal?
 

A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája üdvözli, hogy a nemzetőrség lekerül a napirendről

E-mail Nyomtatás PDF

HEL-közlemény, 2003-02-13

A parlamenti munkáról szóló tudósítások előre vetítik, hogy egyelőre nem lesz nemzetőrség, mert a honvédelmi vezetés a rendelkezésre álló forrásokat, energiákat a profi sereg megteremtésére kívánja fordítani.

A nemzetőrség azon koncepciója, amit Simicskó István, a FIDESZ biztonságpolitikusa kidolgozott, a kötelezőségen alapult. Arra szolgált volna, hogy bebetonozzák, átmentsék a kötelező katonai kiképzést, szolgálatot más néven, más formában. Azt akarták, hogy "minden egészséges fiatal alaki és lelki kiképzést kapjon". Így a nemzetőrség a hadkötelezettség szoros tartozékává, kiszolgálójává, az egész társadalom militarizálásának eszközévé vált volna. Nem a honvédelmi, hanem az ideológiai szempontok voltak előtérben.

A HEL figyelemmel fogja kísérni, hogy a parlamenti pártok, képviselők hogyan viszonyulnak a kötelező katonásdi megszüntetését szolgáló lépésekhez. Meggyőződésünk, hogy a fiatal választópolgárok között nem lehet szavazatokat szerezni az elavult, morálisan és szakmailag megbukott kényszerkatonásdi eszméjéhez való makacs ragaszkodással.

Farkas Henrik ügyvezető

Vida István ügyvivő

 


JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL