Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

League Against Conscription

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Aktualitások
Aktualitások

A Honvédelmi Minisztérium válasza közleményünkre

E-mail Nyomtatás PDF

HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

KOMMUNIKÁCIÓS ÉS TOBORZÓ FŐOSZTÁLY

 

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

Figyelő Bizottság

 

Tisztelt Figyelő Bizottság!

Az Önök által mai napon kiadott sajtóközleményre az alábbiakban reagálok:

A nevezett interjúban Szekeres Imre honvédelmi miniszter világosan leszögezte, hogy az önkéntes tartalékos rendszer létrehozására vonatkozó elképzelés, és az ahhoz kapcsolódó kiképzés, valamint az Alkotmányban is rögzített általános hadkötelezettség (vagyis, hogy a 18 és 40 év közötti férfiak meghatározott esetekben - így megelőző védelmi helyzetben, vagy rendkívüli állapot esetén - behívhatók) két külön kérdéskör.

A kiképzésről szólva elsősorban arról a mintegy 4000 fős önkéntes tartalékos állományról szólt, akik - bár nem hivatásos, vagy szerződéses katonák - részt kívánnak venni az ország védelmi feladataiban. Az ő számukra kell megfelelő kiképzést és felkészítést biztosítani. Az Országgyűlés korábban határozatban kérte fel a honvédelmi minisztert, hogy készítsen jelentést az önkéntes tartalékos rendszer tapasztalatiról.

Mint azt Önök is nyilvánvalóan jól tudják, a hadkötelezettség és a sorkötelezettség két, különböző dolog. A sorkatonai szolgálat, annak eltörléséig a hadkötelezettségnek egy - békeidőben is alkalmazott - típusa volt. Az Alkotmány szerint jelenleg a hadköteles korosztály behívására kizárólag az Alkotmányban meghatározott, speciális esetekben kerülhet sor. Az ilyen helyzetekben teendő lépésekről, illetve arról, hogy ezekről kinek van hatásköre dönteni, szintén az Alkotmány rendelkezik.

Miniszter úr azt fejtette ki, hogy társadalmi szemléletváltásra van szükség e téren, vagyis az állampolgároknak ismerniük kell felelősségüket és kötelességeiket az ország rendkívüli helyzetekben szükséges védelmében való részvételüket illetően.

A sorkatonai szolgálat eltörlését továbbra is megalapozott és indokolt lépésnek tartjuk, nincs ok arra, hogy ezt bárki felülvizsgálja.

Budapest, 2008. szeptember 29.

Tisztelettel:

Bocskai István szóvivő,

főosztályvezető

Módosítás dátuma: 2009. április 13. hétfő, 20:28
 

Hadkötelezettség: a HEL elutasítja a visszarendezési törekvéseket

E-mail Nyomtatás PDF

Hadkötelezettség: a HEL elutasítja a visszarendezési törekvéseket

HEL közlemény, 2008. szeptember 29.

Nem egészen négy évvel a hadkötelezettség négypárti konszenzussal, az Alkotmányban is rögzítetten történő eltörlését követően Szekeres Imre 2008. szeptember 26-i sajtónyilatkozatából kiderült: a kormányzat ismét fontolgatja a mindenkire kiterjedő katonai kiképzés bevezetését. A honvédelmi miniszter kijelentései aggodalomra adnak okot.

Az elmúlt négy év bebizonyította, hogy a sorkatonaság eltörlése a magyar fiatalok, a magyar családok számára pozitív változásokat hozott. A HEL nyugtalanul figyeli a rossz emlékű sorkötelezettség felelevenítésére irányuló ismételt törekvéseket.

"Elutasítunk minden olyan elképzelést, amelynek célja, hogy az állampolgárokat ismét laktanyába kényszerítse. A hadkötelezettségre már nemet mondott Magyarország." - hangsúlyozta a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája.

Módosítás dátuma: 2009. április 25. szombat, 10:23
 

2008. szeptember 29: Sajtóközlemény

E-mail Nyomtatás PDF

2008. szeptember 29: Sajtóközlemény

Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2009. szeptember 26-i kijelentéseire ("Megfelelő kiképzést és felkészítést akarunk biztosítani mindenki számára.") reagálva sajtóközleményt adtunk ki.

A sajtóközlemény megjelent a Magyar Nemzet Online-on is.

A Honvédelmi Miniszterium válasza Sajtóközleményünkre a HM nevében reagált Bocskai István szóvivő. Válasza itt megtekinthető.

Ez volt a HEL Figyelőbizottságának első akciója 2004. novemberi megalakulása óta.

 

Dr. Farkas Henrik elhunyt

E-mail Nyomtatás PDF

Szeretett barátunk, Dr. Farkas Henrik 2005. július 21-én reggel 9-kor elhunyt. Végakarata szerint testét az orvostudománynak ajánlotta. Nemes lényének emlékét szívünkben őrizzük.

A Wikipédia cikke Farkas Henrikről.

Csapody Tamás nekrológja (ÉS). 

 

Módosítás dátuma: 2009. április 25. szombat, 20:45
 

Farkas Henrik (1942-2005)

E-mail Nyomtatás PDF

Farkas Henrik

1942-2005

Megjelent az Élet és Irodalomban - Csapody Tamás

Váratlanul, rövid szenvedés után, 63 éves korában, 2005. július 21-én meghalt Farkas Henrik, a fizikatudományok doktora, a műszaki egyetem docense, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának (HEL) és az Erőszakellenes Fórumnak (EEF) az alapítója és vezetője. Valahogyan így szólhatna Farkas Henrik gyászjelentésének szövege. De csak szólhatna, mert Farkas Henrik végakaratának megfelelően semmilyen temetése nem lesz, és így gyászjelentés sem készül.

Farkas Henrik tudományos és oktatói munkáját nem, viszont társadalmi tevékenységét annál jobban ismerem. Valamikor a 80-as évek elején az indította el az élete-végéig tartó jogvédő munkáját, hogy a közértben 10 darab romlott tojást adtak el neki, aminek a visszavételéért, illetve árának visszatérítéséért hónapokig küzdött. Katona ugyan soha sem volt, de a diákjait megviselő általános hadkötelezettséget olyan igazságtalannak és fölöslegesnek tartotta, hogy mindent megtett a kényszerkatonaság megszüntetéséért. Sőt, ennél is sokkal tovább ment, hiszen az erőszak különböző formái, a jogsérelmek és az irracionalitások ellen küzdött.

Henrik nem volt pacifista, általában nem csatlakozott a háborúkat ellenző mozgalmakhoz, és nem vallott erőszakmentes eszméket. Távol állt tőle a pacifista álmodozás és az erőszakmentesség idealizálása. A reáltudományok embereként a világot, a politikát és a civil szerveződéseket a maguk kíméletlen realitásában szemlélte. Végtelenül pragmatista volt, és minden megnyilvánulásában racionális. Sohasem hitt állami és egyházi szervezetekben, de még az általa vezetett civil szerveződésekben sem. Csak abban hitt, hogy szívós munkával, nagyon lassan, állandó párbeszédet provokálva néha felismerhetővé lehet tenni civilekkel, katonákkal, papokkal, politikusokkal és újságírókkal, hogy értelmes és hatékony megoldásokban mi az ő érdekük.

A HEL tavaly novemberében befejezte tevékenységét, és voltaképpen feloszlatta önmagát, mert elérte célját. Mondhatnánk, Farkas Henrik elérte életének egyik fontos célját, és a tőle tanult érzelemmentes pragmatizmussal megállapíthatnánk, hogy ezzel ő is befejezhette földi pályafutását. De mindez nem lenne igaz! Henrik tudta, hogy ami befejezettnek látszik, az bármikor visszatérhet (hadkötelezettség), tapasztalta, hogy a társadalomban az erőszak minden formája erőteljesebben van jelen, mint valaha, továbbá újabb és újabb frontokat nyitott a társadalmi igazságtalanságok különböző témáiban. Legutóbb egyetemi tanszékének megszüntetése ellen küzdött és alkalmazta - úgy tűnt neki, hogy sikerrel - a civil érdekvédelmi stratégiákat.

Farkas Henrikben azon nagyon ritka humanista és egyben „originálisán" civil embertársunkat veszítettük el, akinek emberi jogvédő tevékenysége mess/e fölötte állt minden izmusnak, minden pártnak, minden hatalmi, anyagi és magánérdeknek. Ha nem is lesz temetése, a valódi sírjánál ezreknek kellene egy köszönő szóra megállni. Nemcsak azoknak, akiknek már régen nem kell küzdeniük azért, hogy visszakapják az eladott záptojás után járó pénzt, és azoknak, akik egyre rövidebb ideig voltak sorkatonák, illetve azoknak, akiknek most már nem is kell sor- és tartalékos katonának menni. Azt hiszem, hogy így sem férnénk el már a sírját övező temetői parcellában. De, ha azok is megállnak sírjánál egy szóra, akik számos társadalmi vonatkozású, az alkotmányos demokrácia érvényesüléséért indított kezdeményezése nyomán előreléptek, vagy csak kisebb mértékben sérülnek például a hallgatói vagy utazáshoz fűződő jogaik, akkor már több parcella lenne tele. Ha pedig azokat is megemlítjük, akikkel szinte minden aktuális kérdésben, szinte állandó vitában, levelezésben volt, és akiknek döntő többsége nemes ellenfélnek tartotta, akkor alighanem a temető is kicsinek bizonyulna. Ha pedig mindez így van, akkor valóban nem kell sem gyászjelentés, sem pedig temetés!

 

Módosítás dátuma: 2009. április 25. szombat, 20:44
 


JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL