Origo -
A szervezők szerint 24 ezren vettek részt a demonstráción, de tudósítónk szerint inkább ennek a fele lehetett. A tömegből nagyon sokan csalódottan elhagyták a béketüntetést, amikor verekedés tört ki: Trianon-jelvényes fiatalok kormányellenes transzparenst akartak kifeszíteni a színpaddal szemben, úgy, hogy az takarja a színpadot. Amikor a szervezők közbeléptek, a vita elfajult. A szónokok többször megkérték a tüntetőket, hogy ne hírdessék politikai nézeteiket, és ne használjanak politikai transzparenseket, de ez hiábavalónak bizonyult. A Hősök tere folyamatos kiabálásoktól volt hangos: "Vesszen Medgyessy!" kiabálta a jobboldal, mire a tömeg a "Békét akarunk!" skandálásával válaszolt.
Az első felszólaló Bródy János volt, aki elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a kormány elfogadta a sorkatonaság megszüntetését. Erre a szélsőjobboldal hangos füttyszóval válaszolt, majd hógolyózáport zúdított Bródy Jánosra, miközben ő a Micimackót énekelte.





