Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

League Against Conscription

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap

Kibújnak a fiatalok a sorozás alól

E-mail Nyomtatás PDF

Magyar Hírlap -

Mindig is voltak, akik megpróbálták megúszni a katonaságot. Ám amióta kiderült, hogy 2005. január 1-jével megszűnik a sorozott hadsereg, és kialakul az önkéntes haderő, minden korábbi időszakot felülmúlóan próbálnak a fiatalok kibújni törvényi kötelezettségük alól.

Kiugróan magas a bliccelők száma a fővárosban és Pest megyében. Kladek András ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokságának törzsfőnöke elmondta: Pest megyében 100-ból 53-an, Budapesten 100-ból 51-en már a sorozásra sem mennek el.

Kicsi a büntetés

A hadseregnek egyelőre kevés lehetősége van arra, hogy jobb belátásra bírja a távol maradókat. Általában szabálysértési eljárást indítanak az ellen, aki nem megy el a sorozásra. Ennek végén azonban legfeljebb büntetést kellene fizetnie a fiatalnak. A feltételes mód azért indokolt, mert már többször is előfordult, hogy aki rendszeresen kihagyta a sorozást, csak a harmadik, negyedik felszólítás után bírságolták meg ötezer forintra. Ma a legrenitensebb fiatalt sem lehet az érvényes jogszabályok szerint százezer forintnál többre büntetni. A Magyar Honvédség most azt akarja elérni, hogy az illetékes önkormányzat már az első esetben jelentősen büntesse meg azt, aki nem hajlandó elmenni a sorozásra.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy akik elmennek a katonai alkalmassági vizsgálatokra, azok sem biztos, hogy megfelelnek. Közül általában minden másodikról kiderül, nem alkalmas a fegyveres szolgálatra. Mint Kladek ezredes megjegyezte, már ez az arány is jobb, mint a tavalyi, akkor Budapesten például 100-ból 68 fiatalember egészségileg alkalmatlannak minősült. A legtöbben a pszichológiai vizsgálatokon akadtak fenn.

Információink szerint a kedvezőtlen tendencia következtében a legutóbbi két sorozás után 8-8 százalékkal kevesebb katonakorú bújt egyenruhába. Honvédségi szakértők szerint ha ez a negatív jelenség tovább erősödik, akkor 2004 végén nem lesz annyi sorkatona, mint amennyire szüksége lenne a honvédségnek.

Kladek András azonban reméli, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert azokban a megyékben, ahol a sorozáson nem jelenik meg elég fiatal, ott a parancsnokok pótsorozást rendelhetnek el.

Most szép lenni

A szerződésesek számát tekintve sem jobb a helyzet. Amikor 2005-ben a Magyar Honvédség átáll az önkéntes haderőre, elvileg 14500 szerződéses katonára lesz szükség. De az már most látszik, hogy 11-12 ezernél nem lesz több. Jelenleg 6689 szerződéses katona szolgál a hadseregben. Hogy ezt az elkövetkezendő másfél év után sikerüljön megduplázni, június 1-jével átalakul a toborzási rendszer.

Jelenleg azoknak a fiataloknak, akik alkalmasnak találtatnak szerződéses katonának, három-négy hónapot is várniuk kell, amíg állományba kerülnek. Mindeközben sokuknak elmegy a kedve a katonáskodástól. Az új rendszerben felgyorsul ez a folyamat – tájékoztatta lapunkat Kovács Zoltán dandártábornok, a honvéd vezérkar személyügyi csoportfőnöke. A fővárosban végeznek el minden, a toborzással összefüggő feladatot, számítógépes nyilvántartással. A jelentkezőknek azonnal fel tudnak majd ajánlani egy olyan beosztást, amire vágynak. A bevonulók három hónapos alap- és három hónapos szakkiképzésben részesülnek. Ha ezt az akadályt sikeresen veszik, akkor 2–5 éves szerződést kötnek velük.

Számolnak

Kovács tábornok hozzátette, az önkéntes haderő kialakítása csak átgondoltan és fokozatosan hajtható végre. Jelenleg átfogó felmérés folyik a hadseregnél, hogy kiderüljön, pontosan mennyi szerződéses katonára lesz a későbbiekben szükség és milyen beosztásokat kell betölteniük. A sorállományú katonák kiváltásához 6-9 milliárd forintra lesz szükség.