Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája

League Against Conscription

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap

Ünnepség a Pákozdi csata emlékére

E-mail Nyomtatás PDF

Népszava, MTI -

Az önkéntes haderő legalább olyan garanciát jelent majd a haza védelmére, mint amilyen biztonságot a sorozott honvédség nyújt – közölte Juhász Ferenc Pákozdon, az ott 155 évvel ezelőtt lezajlott csata emlékére rendezett vasárnapi ünnepségen. A Magyar Honvédség előtt új feladatok, új kihívások állnak, és azokhoz „újfajta felállás kell” – mondta a honvédelmi miniszter. Juhász hozzátette: azok az önkéntesek szolgálnak majd a hadseregben, akik életpályájukként azt vállalják, hogy az ország védelmén és biztonságán őrködnek. A haza védelme szempontjából ők „legalább olyan garanciát jelentenek, mint egy sorozott haderő” – jelentette ki.  Pákozd-sukorói csata emlékére emelt obeliszkénél Juhász Ferenc emlékeztetett: a szabadságharc ütközetének napja a Magyar Honvédség napja is. A honvédelmi miniszter ünnepi beszédét követően az emlékezők megkoszorúzták az emlékművet, majd hagyományőrző egyesületek felelevenítették a magyar és a császári csapatok összecsapását.