MTI -
A kormány jóváhagyta a Magyar Honvédséggel kapcsolatos reformelképzeléseket, köztük a tervezett szervezeti változtatásokat - közölte Juhász Ferenc a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón, Budapesten.
…A kormány döntött a Honvédelmi Minisztérium hosszú távú finanszírozásáról is: a honvédelmi költségvetés 2004-ben a nemzeti össztermék 1,71 százaléka, 2005-ben 1,76 százaléka, 2006-tól pedig tíz éven keresztül 1,81 százaléka lesz.
A miniszter az MTI kérdésére közölte, hogy a kormány döntése értelmében 2005 nyarán leszerelnek az utolsó sorkatonák.
"Szeretnénk, ha ezt esetlegesen korábbra tudnánk hozni, de ehhez szervezési és egyéb feltételek szükségesek" - tette hozzá.
…2005-ben felszámolják a szabadszállási kiképzőközpontot, valamint Nyíregyháza helyőrségét. 2006-ban megszűnik a szombathelyi kiképzőközpont is.
A tájékoztató adataiból kiderül, hogy 2006-ban a Magyar Honvédség és a szaktárca együttes létszáma 35 ezer lesz. A tervek szerint 2013-ban a Magyar Honvédség létszáma 26500 lesz, a szaktárcánál, valamint háttérintézményeinél 3500-an fognak dolgozni.





