Heves Megyei Hírlap - idézi: HM Sajtótükör -
Újoncfordulat: önként hátra arc!
Az elmúlt heti újoncátadáson a megye a Magyar Honvédség számára a kívánatosnál csak 25 százalékkal kevesebb sorkatonát tudott kiállítani.
Az a tény, hogy belátható időn belül - a hadsereg szerződéses állománnyal való feltöltése miatt - nem lesz szükség sorkatonákra, még nem jelenti azt, hogy a jelenben feledhető lenne a hadkiegészítők kötelessége. A honvédelmi törvény alapján továbbra is fegyveres szolgálatra alkalmas fiatalokat kell biztosítaniuk a Magyar Honvédségnek.
A Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság kiegészítési osztályvezetője, Zsótér Flórián alezredes, parancsnokhelyettes példákat említ az egyre nehezedő munkára.
- A behívóparancs kézhezvétele után hatvanan jelezték, hogy inkább a 11 hónapos polgári szolgálatot vállalják. Negyvenen az évhalasztás nélküli továbbtanulást hozták fel olyan mentő körülményként, ami miatt ezúttal szerintük méltányosan kerülik el a számukra kijelölt kiképző központot. Voltak olyanok, akik egzisztenciális veszélytől tartva - állásuk megőrzése érdekében - kértek halasztást.
A hat hónapos sorkatonai szolgálattal szembeni "hátra arc" még komolyabb eseteket is produkált. Az alezredes nem titkolta, hogy tizenhatan át sem vették a behívóparancsot. Ellenük a hadkiegészítő parancsnokság szabálysértési eljárást kezdeményezett. A polgármesteri hivatalok jegyzőinek vagy az általuk megbízott hivatali személyeknek kell a történteket kivizsgálni, s mérlegelni a százezer forintig kiszabható bírság dolgában. A dokumentált esetekről pedig tájékoztatási kötelességgel tartoznak a hadkiegészítőnek.
- Most az is előfordult - jegyzi meg Zsótér alezredes -, hogy hárman a behívóparancs birtokában sem jelentek meg a számukra megjelölt helyen. Ilyenkor a rendőrséghez fordulunk a sorköteles elővezetése érdekében.
A három közül egy gyöngyösi fiatalt megtaláltak, azonban az egri és az erki újoncjelölt egyelőre ismeretlen helyen tartózkodik. Előbb-utóbb viszont vállalniuk kell tettük jogkövetkezményét, ami rendőrségi vádemeléssel kezdődő bírósági ügy lesz.
...A korábbi politikai szándék 2004-re tervezte ennek a bekövetkeztét, jelenleg azonban úgy tűnik, hogy erre még várni kell.
A megyei hadkiegészítő parancsnokhelyettese nem óhajokat, reményeket oszt meg velünk, hanem katonás pontossággal a Honvédelmi Minisztérium 29/2003-as utasítását idézi:
- A Magyar Közlöny idei 100., augusztusi számában olvasható, hogy a Magyar Honvédségnél jövőre januárban, májusban, júliusban, szeptemberben és novemberben lesz behívás. Sőt erre 2005 januárjában is sor kerül. Az utolsó sorkatonák a tervek szerint 2005. június 29-én szerelnek le.
(budavári)





