Magyar Hírlap - idézi: HM Sajtótükör -
Az előzetes ígéretektől eltérően nem 2004-ben, hanem 2005-ben szerel le a utolsó, sorkatonának behívott fiatal. Korábban a hadsereg vezetői többször is hangsúlyozták, a Magyar Honvédség azon dolgozik, hogy 2004 végén leszerelhessenek az utolsó sorkatonák. Matyuc Péter, a szaktárca kommunikációs főigazgatója szerint az önkéntes-hivatásos haderőre való áttérést változatlanul a legkorábbi időpontra kívánja időzíteni a tárca, de a kormányzati döntés 2005-ig ad erre lehetőséget. A szabaddemokraták ragaszkodnak az eredeti elképzeléshez.
Havril András altábornagy, vezérkarifőnök-helyettes az Országgyűlés honvédelmi bizottságának áprilisi ülésén elmondta, terveik szerint a légierőhöz 2004 márciusában, a szárazföldi csapatokhoz pedig 2004 májusában vonulnak be az utolsó sorkatonák. Így az utolsó leszerelések 2004 szeptemberében és novemberében lesznek. Szenes Zoltán altábonagy, vezérkari főnök júliusban úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy a bevonulási hajlandóság egyre inkább csökken a fiatalok körében, így "előre kell menekülni", gyorsítani kell az önkéntes-hivatásos haderőre történő átállás folyamatát. Hozzátette, a legoptimistább elképzelések szerint már 2004 végén leszerelhetnek a fiatalok. Ám úgy tu^nik, ebből már nem lesz semmi, ugyanis a legújabb verzió szerint 2005-ben szerelne le a utolsó sorkatonának behívott fiatal.
A 2004-es időpont állítólag azért nem valósul meg, mivel a tervekszerint a jövőben a laktanyák őrzését, élelmezését és a takarításifeladatokat már nem a sorállomány, hanem külső cégek látnák el. Mivel azúj rendszer kialakítása és próbafuttatása időigényes, ezért még legalábbegy fél évig szükség van a kiskatonákra, így az áttérés 2005-bentörténne csak meg.
Matyuc Péter, a szaktárca kommunikációs igazgatója szerint részben ez isszerepet játszik abban, hogy az utolsó behívott fiatal 2005 nyaránszerel le. A Magyar Hírlapnak elmondta, a sorkatonaság felszámolásávalkapcsolatban a Honvédelmi Minisztériumot két évszám köti: az egyik aciklus végét, 2006-ot jelenti, ameddig a kormány vállalta ahadkötelezettség eltörlését. A másik 2005, amelyet az utolsó bevonuláséveként határozták meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a szaktárca szeretnéa legkorábbi időpontra előrehozni a sorozás megszüntetését.
A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája súlyos hibának tartja, hogy2005-ben is lesz bevonulás - mondta Farkas Henrik ügyvezető, aki szerintaz önkéntességre való áttérés halogatásának már nincsenek indokai.
"A sorkatonaság megszüntetése nem igényel se pénzt, se időt. Egyrészt,mert már meglehetősen kevés sorkatona szolgál a hadseregben, másrészttöbbszörös a túljelentkezés a toborzásokon, amelyeken szerződéseskatonákat keresnek. Sőt - fogalmazott az ügyvezető - a sorkatonaságfelszámolásával még spórol is az állam, hiszen megszüntethetik ahadkiegészítő parancsnokságokat, de ami ennél fontosabb, a fiatalok amunka világában megkeresett jövedelmük után adót fizetnek, ésgyarapítják a költségvetést."
Farkas szerint még a 2005-ös időpont sem biztos, hiszen akiképzőközpontokat információi szerint csak 2006-ban számolják fel.Szerinte a háttérben két lobbicsoport tevékenysége húzódik meg. Azegyik, amely mindent megpróbál, hogy húzza az időt a sorkatonaságfenntartása érdekében, mert fontosnak tartja azt, a másik abbanreménykedik, hogy ha maradnak a sorkatonák, több költségvetési pénztkaphat a hadsereg.
Matyuc Péter szerint nincs semmilyen lobbicsoport. A Magyar Honvédségvalamennyi tisztje felismerte: jó katonai munkát csak a szervezethezkötődő, a katonai hivatást önként vállaló állománnyal lehet végezni.Hozzátette: a kormányzati ciklus végére, 2006-ban a Magyar Honvédség arendszerváltás óta először a GDP-ből a legtöbbet, 1,81 százalékot kap majd.
Az SZDSZ számára nem fogadható el, hogy kitolják a sorkatonák utolsóbehívásának és leszerelésének időpontját - mondta lapunknak Fodor Gáborországgyu^lési képviselő, aki szerint pártja ragaszkodik, hogy azeredeti elképzelés valósuljon meg. Az esetleges csúszás ellenére Fodorsikerként értékeli, hogy immáron belátható időn belül megszu^nik asorkatonaság, hiszen néhány éve egyedül csak az SZDSZ merte felvállalnia sorozott hadsereg megszüntetését. A képviselő szerint nem fogadhatókel azok az érvek, miszerint azért kell kitolni az utolsó behívást ésleszerelést, mert a sorkatonák által ma végzett feladatok átadására időkell. Mint mondta, az átállást már most el lehetne kezdeni.
Szilágyi Béla
(c) 2002-2003 Magyar Hírlap Rt.





