Kossuth Rádió — Déli krónika (A HM Sajtótükörből) -
Műsorvezető (Bőti Attila): Hogy hányszor lesz még sorozás a szombathelyi Savaria Kiképző Központban, azt egyelőre nem tudni, hiszen néhány hete kiderült: elképzelhető, hogy ezt a laktanyát is megszüntetik majd. Ma és holnap azonban csaknem ezer fiatal vonul be a vasi megyeszékhely kiképző központjába és ugyancsak megkezdik a sorkatonák kiképzését a szabadszállási laktanyában.
Riporter (Gergó Judit — Szombathely): Nyilvántartásba vétel, felszerelés kiosztása, egészségügyi vizsgálat és fényképezés. Ebből áll a sorozás első napja. 17 megyéből összesen 988 fiatal vonul be ma és holnap a szombathelyi Savaria Kiképző Központba, hogy letöltse 6 hónapos sorkatonai szolgálatát. A fiatalok többsége ma már nem tart a katonaságtól, mint mondják, a 6 hónap kibírható és a mentalitás sem olyan már, mint évtizedekkel ezelőtt. Dömény Sándor parancsnok szerint ez lehet az oka annak is, hogy évek óta csökkenő tendenciát mutat a polgári szolgálatot választók száma. Legutóbb például mindössze egy fiatal nem vállalta a fegyveres szolgálatot.
A most vonulók két hónapot töltenek Szombathelyen. Ebből 4 hét az alapkiképzés, az azt követő egy hónap pedig a szakalapozó-kiképzés ideje. Ezt követően kerülnek a sorkatonák későbbi alakulatukhoz. Szombathelyen egyébként ma már azzal a tudattal soroznak, hogy 2006-ban akár meg is szűnhet a kiképző központ. Dömény Sándor szerint, mint katonáknak, tisztelniük kell a döntést, de addig is egy egészséges daccal szeretnék megmutatni, hogy képesek még annál is jobban dolgozni, mint ahogy eddig tették munkájukat.





