HM Sajtótükör idézi: Zalai Hírlap -
A hadkötelezettség megszűnése után jönnek a hivatásosak
Földesi Gábor
Behívó, utazás, laktanya. Bakancsosztás, orvosi vizsgálat, körlet. Felirat egy épületen: Keményen, férfiasan, emberségesen! Ezt nemsokára csak azok olvasgatják, akik önszántukból választják a honvédséget.
Magyarországon a sorkötelezettséget 1868-ban vezették be. Az utóbbi évtizedekben többször is csökkentették a katonaidőt: 1977-ben két évről másfél évre, 1992-ben egy évre, 1998-ban kilenc hónapra rövidítették a szolgálatot. Tavaly pedig már csak fél évre vonultak be a fiatal hadkötelesek. A felnőtt férfilakosság pontosan tudja, milyen volt sorkatonának lenni a közeli vagy a távoli múltban. Az ott begyűjtött élményanyag, az évek múlásával egyre színesedő és szépülő történetek egész életükben meghatározók lesznek. Az idősebb korosztályok csak mosolyogva legyintenek, amikor a jelenleg sorkatonaként szolgálók hétvégéik javát otthon töltik, és „sanyarú” sorsukat mesélik.
Magyarországon 2005-re tervezik az utolsó sorköteles fiatal behívását. A hadkötelezettség megmarad, de a leszereltekre csak egy esetleges támadás vagy vészhelyzet esetén számíthat a honvédség. Ezt követően csakis a hivatásos és szerződéses állományt mozgósítják. Magyarország ezzel a váltással nemzetközi tendenciákat követ, mert számos NATO- és EU-tagország törölte már el a sorkötelezettséget.
A kötelező katonáskodás megszüntetésének tervét a katonai szolgálatukat még le nem töltött tizenévesek természetesen üdvözlik. Elmondásuk szerint így legalább nem kell kreált betegségekkel vagy kitalált allergiákkal megúszni a bevonulást, és nem kell az ismerős orvost sem felkeresni. Ráadásul bizonyított, hogy a többség a honvédség alatt szokik rá a dohányzásra, vagy szed magára néhány kilót. (Nem feltétlenül hátrány.) Aki azonban szívesen állna katonának, azt tárt karokkal várják. A sorkatonák eddigi feladatait a szerződésesek veszik majd át, toborzásuk évek óta egyre nagyobb hatékonysággal folyik.
A sorkatonaság megszüntetésének hatásai munkaerőpiacon is érezhetőek lesznek. Egyrészt az előbb említett szerződéses és hivatásos állomány toborzásával a honvédség lesz az egyik legnagyobb munkaerő-felvető az országban. Másrészt a váltás után a polgári szolgálat is automatikusan megszűnik.
Lassan tehát már csak múlt időben beszélhetünk a sorkatonaságról. Arról a sorkatonai szolgálatról, amelynek, ha egyes nézetekkel ellentétben nem is játszott olyan jelentős szerepet az ifjúság testi és erkölcsi nevelésében, de mindenképpen volt némi haszna. Az újonc katona hamar megtanult megbecsülni a közösség, az alvás és a meleg víz fontosságát.





