Tar Sándor Szent kötelesség című cikkében (MH, ápr. 1.) a hadseregről, konkrétabban az önkéntes haderőre való áttérésről ír. "Valaha benne voltam nyakig" – írja a régi harcos, és nem titkolt nosztalgiával emlékezik az "átkos" előző rendszer katonai erőfeszítéseire, amikor még "állandóan erősítettük hadainkat". Bár a szerző a honvédelem iránt elkötelezettnek vallja magát, mégsem vádolhatnánk azzal, hogy valamennyire is képben van. Írásából úgy tetszik, nem a modern biztonságpolitikai szakirodalom, hanem az előző ciklus nevezetes hadügyi illetékes politikusának, Lányi Zsoltnak a másodlagos frissességű "nemzetfilozófiai" eszméi állnak lelkéhez közel. (Aki szerint "ezer évig" még nem lesz aktuális a hadkötelezettség eltörlése.)
A szerzőt meglepetésként, szinte sokként érte, amikor a napokban szeme elé került újságcikkből megtudta: a fiatal sorkötelesek nem akarnak bevonulni, inkább kifizetik a büntetést, és várják 2005-öt, amikor majd elmúlik a sorozás veszedelme.
Nyilván nem hallott még a sorozási alkalmatlansági arányokról sem, amelyek az elmúlt tizenöt évben magasra szárnyaltak. Budapest valószínűleg bekerülhetne a Guinness Rekordok könyvébe a papíron alkalmatlanok nagy számával.
A szerző eltekint a hadügy nemzetközi vonatkozásaitól, az új kihívásoktól, meg attól, hogy a fejlett országokban a sorkatonaság felszámolásának folyamata az utóbbi tíz évben felgyorsult, és e téren már a keleti országokban sem lehetünk elsők.
Aki valamelyest is lépést tart a korral, tudja, hogy a sorozáson alapuló tömeghadsereg ideje lejárt. A fejlett haditechnikát nem lehet sorozott amatőrökre bízni. A NATO-tagság is megköveteli, hogy biztonságpolitikánkat, hadseregünket egészen más alapokra helyezzük. Nemcsak polgárbarát és választási megfontolások vezették a mai kormánykoalíciót, amikor eldöntötte az önkéntes hadseregre való áttérést, hanem kemény katonapolitikai, gazdasági realitások, nem utolsósorban a volt főtitkár által többször is hangoztatott NATO-elvárások.
A cikk azonban nemcsak katonai, hanem alkotmányjogi kérdésekben is ódon hangulatú. A haza védelme régen volt "szent" kötelesség, érdekes módon éppen akkoriban, amikor az egyéb szentségekre rossz idők jártak. A szent szót már a kádári időkben törölték az alkotmányból. Az 1996-ban kidolgozott, bár végül néhány szavazat híján el nem fogadott új alkotmánykoncepció pedig már csak minősített esetre – értsd háború vagy más végveszély esetére – írta volna elő a hadkötelezettséget.
A cikk érveiből egyet kiragadok: a szerző aggódik azért, hogy a fizetett katona, ha lőnek, majd leteszi a fegyvert vagy átáll. Ugyanezt az érvet el lehetne mondani rendőrök, tűzoltók, fináncok, adónyomozók, titkosszolgálatok esetében is, bár ott senkinek sem támadna az az őrült ötlete, hogy e munkaköröket sorozott amatőrökkel töltsék be! A katonaság is egy szakma, mint bármi más. És nem kell azt gondolnunk, hogy minden szakember gazember, aki pénzt fogad el munkájáért.
A szerző abban is téved, hogy még nem nyert Magyarország háborút. Dehogynem! Igaz, régen volt, utoljára Mátyás király idejében. A zsoldos fekete sereggel.
A szerző a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának ügyvezetője
HEL megjegyzés: a cikk a teljes változata megtalálható a HEL honlapján, www.hel.hu.
